Felnémet blogja

A Jakab kovács és a felnémeti hősök emlékművének felavatása óta nyitva maradt egy kérdés; ez abból táplálkozott, hogy templomba, boltba, postára menet, vagy buszozás közben akarva-akaratlan szemünkbe ötlött a kis téren elhelyezett újabb helyi érték. A szobrász eleget tett a felkérésnek, a kezdeményezők megszervezték az átadó ünnepséget, de valahogy nem gondolkoztak el jelentőségéről. Ki(k)nek, milyen céllal emelték az emlékművet, milyen cselekvésre készteti a városrészben élőket? A Felnémeti Kerekasztal első értelmezése öltött testet idén október 17-én, amikor az 1552-es egri ostromra emlékező ünnepséggel kezdeményezte egy helyi kultusz hagyománnyá alakítását. Törekvésük célja, hogy a hősök példamutatása, áldozata örökre ivódjon be a Felnémeten élők tudatába.
A faluból is látni lehet a várhegyet, ahol 461 évvel ezelőtt a dicsőséges helytállás októberi napján lett Eger a nemzeti géniusz egyik legszikrázóbb drágaköve, amelynek ragyogásában ott van a felnémeti hősök fénye. Vérükkel, amelyet örökre magába fogadott a hegy, hitelessé tették Felnémeten az októberi ünnepet és megemlékezést.
A kultuszteremtés első lépéseit a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanárai és tanulói tették meg azzal, hogy a Jakab kovács emlékműhöz elzarándokoltak az október 17-i verőfényes délelőttön.  A délutáni emlékező ünnepségre a városrész önkormányzati képviselőjén, fertálymesterén, és a kerekasztal tagjain kívül maroknyi felnémeti karéjában került sor. Az Egri Vitézlő Oskola díszőrségével a sablonmentes, rövid főhajtáson először Darvai Dávid olvasta fel Gárdonyi Géza regényének részletét, és Dobó Istvánnak a felnémetiek hősiességét felterjesztő levelét, majd Fodor László muzeológus-régész visszaemlékezését hallgathatták a megjelentek. Darvai Dávid a fiatalok, Farkas János bácsi a felnőttek nevében gyújtotta meg az ünnepi fáklyát és ekkor történt valami:
amikor a lobogó fáklyát a földbe szúrták megkondult a harang, és abban a pillanatban az addig bujkáló Nap fénnyel árasztotta el Jakab kovács domborművét, miközben felcsendültek a Szózat dallamai. Alig fél percig élvezhettük ezeket a borzongatóan szép pillanatokat. A kerekasztal - amelyben egyesületek, alapítványok, intézmények képviselői, vállalkozók és magánszemélyek, önkormányzati képviselő és a fertálymesterek gondolkoznak együtt az itt élőkért - választ adott az emlékművet kezdeményezők nyitva hagyott kérdésére. Ott, azon a délutánon újra megerősítést kapott a kerekasztal kényszer nélküli mottója: csak együtt vagyunk jók. Az emlékműre ereszkedő estében többen láthatták még a fáklyák lobogását, mint múltunkból a jövőbe világító jelet. Akik valamilyen okból hiányoztak, azoknak készült ez a rövid tudósítás, amely a fotókkal lesz teljes.

F. Gál Sándor