Egymást érik a világnapok, hagyományt teremtő események, évfordulók, melyek közül bárki választhat szívének- és vérmérsékletének megfelelőt. A környezetvédelmi világnap azonban mindenki számára egyaránt fontos lehet.
37 évvel ezelőtt, 1972. június 5-én tartották meg Stockholmban az "Ember és bioszféra" címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát. Az emberi környezettel foglalkozó konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította.
A világnap célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának kell tennie valamit természetes, épített, társadalmi és belső környezetünk megóvásáért, harmonikusabbá tételéért.
S mit lehet tenni ezért épp ezen a napon? Pontosan ugyanazt, amit az év összes többi napján. De remek apropót nyújt az első lépés megtételéhez, amiről köztudott, hogy a legnehezebb.
Íme néhány tanács a MINDENNAPOKRA:
1. Ne légy a reklámok áldozata!
Fogyasztói döntéseidnél hallgass valóságos igényeidre, és ne a reklámok rábeszélésére. Részesítsd előnyben a hazai termékeket, a környező területekről származó élelmiszereket. Ezáltal kevesebb szállításra lesz szükség, ami által növelni tudod a gazdasági jólétet.
2. Tájékozódj!
Kísérd figyelemmel a környezetvédelmi műsorokat, olvasd el a környezet-, természetvédelemmel foglalkozó könyveket, folyóiratokat!
3. Ismerkedj a civilekkel!
Kapcsolódj be környezetvédő szervezetek munkájába, tanulmányozd állásfoglalásaikat, kövesd végig kampányaikat, akcióikat. Ismerkedj oktatócsomagjaikkal, kiadványaikkal.
4. Gondold végig, hogy mi mindent végzel egy nap leforgása alatt!
Sorold fel a tevékenységeket, és nézd meg, milyen hatással vannak azok a környezetre. Gondold végig, hogyan tudnál változtatni magatartásodon, hogy kevésbé károsítsd a környezetet.
5. Vigyél életet környezetedbe!
Mérd fel a környező virágtartókat, kertet, erkélyt, ablakpárkányt, utcát, hogyan tudnál állapotán javítani? Ha van felelős fenntartója, lépj kapcsolatba vele.
6. Légy próféta saját hazádban-házadban!
Vedd nagyító alá háztartásod és munkahelyed energiafogyasztását. Találd ki, miként lehetne az energiával takarékoskodni! Vedd rá családodat, munkatársaidat, hogy járjanak el hasonlóképp.
7. Válaszd a visszaváltható, hosszú élettartamú termékeket!
Nagyszüleink életében még nem léteztek egyszer használatos, eldobható termékek. Akkoriban mindent újra és újra használtak, és ez nem okozott gondot. Törekedj Te is az ehhez hasonló, fenntartható életmód megvalósítására, válaszd a visszaválthatót, ne vásárolj fölöslegesen csomagolóanyagot, eldobható termékeket. Így a piacot is kedvezően befolyásolhatod.
8. A víz élet!
Ha egy napig víz nélkül kellene lenned, rájössz, milyen értékes is a víz. Takarékoskodjunk vele! Szereld föl háztartásodat víztakarékos berendezésekkel, javíttasd meg a csöpögő csapokat, zuhanyozz fürdés helyett, szereld át WC-tartályodat, hogy víztakarékos legyen.
9. Élni csak harmóniában!
Keress olyan tevékenységeket és szakíts is rá időt, amellyel megteremtheted belső harmóniádat, hogy önmagaddal és társaiddal is békében élhess! Élj rendszeres napi, heti és évszakos életritmus szerint, így kevésbé ragad magával a mindennapok rohanása. Ne feledkezz meg családodról, barátaidról sem, oszd meg velük örömödet, gondodat!
10. Tedd kellemessé a mesterséges környezetet, amely körülvesz
Épített környezetünk összképe, minősége észrevétlenül formálja egyéniségünket, hangulatunkat, sőt egészségünket is. Gondoskodj róla, hogy az emberalkotta környezeted is egyensúlyt, békét sugározzon, esztétikus legyen. Építs és használj a tájba illő, természetes anyagokból készült, tartós építményeket és tárgyakat.
11. Ne legyünk egyformák!
Az ember, a Föld különböző szegletein más-más kultúrát hozott létre, amelyek érdemesek arra, hogy fennmaradjanak. Segíts Te is megőrizni a sokszínűséget, légy hű saját kultúrádhoz, küzdj az uniformizálódás ellen.
12. Ép testben ép lélek
Gondoskodj magad és családtagjaid egészséges táplálkozásáról, testmozgásáról, nyugodt pihenéséről. Oldd a feszültséget, és segíts társaidnak, hogy minél kevesebb stressz érje őket.
Forrás: www.sulinet.hu
A Környezetvédelmi Világnap nemzetközi honlapja
Zöld jeles napok - Környezetvédelmi világnap
2009.06.05. 00:39 vany
Szólj hozzá!
Címkék: zöld jeles nap
Bervaiak figyelmébe! - OTP Bank Társasházi Pályázat 2009
2009.06.03. 17:30 vany
A pályázat céljaA társasház/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.
A pályázók köre
A pályázaton minden olyan társasház és lakásszövetkezet részt vehet, amely a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
A pályázat tárgya
Az OTP Bank Nyrt. a pályázat céljának megvalósulása érdekében az OTP Banknál a pályázat benyújtásának időpontjában bankszámlaszerződéssel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek részére az alábbi kategóriákban pályázatot ír ki.
Pályázati díj és kategóriák
A pályázati díj formája: vissza nem térítendő támogatás. Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatokra az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:
Környezetvédelem
Közösségi használatú zöldterület kialakítása, felújítása; parkosítás, kertépítés, kertrendezés; belső udvar rendezése; folyosók/lépcsőházak/közös területek és helyiségek zöldesítése; virágládák kihelyezése; dísznövények, virágok ültetése; zöldtető felújítása; kerti berendezések felújítása, létesítése, valamint környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházások támogatása: pl. szelektív hulladéktároló kialakítása; világítótestek, világítási rendszerek korszerűsítése, mozgásérzékelők kiépítése; fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.
KözösségépítésA társasház/lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiség (klubszoba, edzőterem), közös használatú szabadtéri terület (kerti sütő-főző hely, pihenőhely stb.), biciklitároló kialakítása, felújítása, berendezése. Továbbá gyermekek környezetének, életterének minőségi javítása; felnőtt szabadidős területek és gyermek játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása; játszóhelyiség kialakítása, berendezése.
Életminőség-javítás
A társasház/lakásszövetkezet biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztések támogatása: lépcsőház, lépcsők balesetmentesítése, lakóépület akadály-mentesítése; védelmet, biztonságot szolgáló berendezések kiépítése, felszerelése, korszerűsítése.
Díjazás kategóriánként:
első díj: 1 000 000 Ft (nettó támogatási összeg)
második díj: 500 000 Ft (nettó támogatási összeg)
harmadik díj: 200 000 Ft (nettó támogatási összeg)
A részvétel feltételei
A benyújtott pályázat kizárólag olyan épületre, közös tulajdonú épületrészekre, építményekre, illetve a hozzájuk tartozó földrészletre, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozhat, olyan társasházi/lakásszövetkezeti épületben, amely társasház/lakásszövetkezet rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
A pályázatot egy példányban, http://www.hazforum.hu oldalon vagy postai úton a megadott határidőig lehet benyújtani.
A pályázatok beküldési határideje: 2009. július 10.
További infó: http://www.hazforum.hu
Részletes pályázati kiírás
Letölthető pályázati adatlap
Szólj hozzá!
Címkék: pályázat társasház berva
Táborajánló - Természetismereti gyermektábor Létrás-tetőn
2009.06.03. 17:28 vany
A turnus időpontja: 2009. július 6.-július 12.
A tábor pontos helye: Bükki Nemzeti Park, Létrás-tető
Megközelítési lehetőség: Szomorú-völgyi erdészeti műúton, vagy a piros turista jelzésen Lillafüredről
Indulás és érkezés helyszíne: 5-ös autóbusz diósgyőri végállomás
Indulás időpontja: reggel 9 óra, Érkezés: 12 óra
Táborvezetők: F. Nagy Zsuzsanna, Bán Rita, Kállai Ilona
A tábor célja és feladata: Barlangjárás és természetismeret a BNP területén
Az elszállásolás módja: sátortábor
Étkezés: tábori főzés
Korhatár: 8-14 év
Részvételi díj: 17.000 Ft.
Szervezők: Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület, Ökológiai Intézet Alapítvány
Érdeklődés, jelentkezés: Ökológiai Intézet Alapítvány, F. Nagy Zsuzsanna Miskolc, Kossuth u. 13. 1. emelet. 3525, tel: 46/382-095 (mh),
E-mail: bodnarkata@ecolinst.hu
Szólj hozzá!
Címkék: tábor
Táborajánló - ”Túra Manó” nyári napközis táborok
2009.06.03. 17:23 vany
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság újra meghirdetji a tavalyi évben nagy sikerrel megrendezett Túra Manó napközis tábort általános iskolások számára. Az idén is sok izgalmas elfoglaltságot kínál a szünidőn lévő kisgyerekek számára. Ebben az évben két időpont közül is választhatnak a jelentkezők. A tábor ideje alatt bebarangoljhatjuk a felsőtárkányi tanösvényeket, megismerkedhetünk az erdő élővilágával, különböző kézműves technikákat próbálhatunk ki, lovagolhatunk, „barlangászkodhatunk” , kisvonatozhatunk és mindenféle természetismereti játékot elsajátíthatunk.
A táborok időpontja: 2009. június 29. – július 3. és augusztus 10-14.
A táborok helyszíne: felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Erdei Iskola.
Részvételi költség: 12.000 Ft/ fő + útiköltség, amely tartalmazza a napi kétszeri étkezést és a programok díját.
Jelentkezési határidő: 2009. június 15. (az első turnusra) és július 31. (a második turnusra).
Jelentkezés: Erdei Nikolettánál a Közönségszolgálati Osztályon, tel.: 36/411-581/128, e-mail: erdein@bnp.kvvm.hu
Jelentkezési lap
Letölthető plakát
Szólj hozzá!
Fotópályázat - "Fotózd le a nulla hulladékot"
2009.05.30. 13:08 vany
A pályázó feladata, hogy a fényképei segítségével felhívja a figyelmet a hulladékproblémára. A HuMuSz Nulla Hulladék Programja keretében 10 lépést határoz meg, amelyek segítségével csökkenthetjük a hulladék mennyiségét a mindennapjaink során. Egy pályamű akkor teljes, ha abban a pályázó mind a 10 pontot feldolgozta.
Rendező: Hulladék Munkaszövetség (1111 Budapest, Saru u. 11., Tel/Fax: +36 1 386-2648)
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. július 15.
Pályázók köre: nincs korlátozva
A fotópályázat témája a hulladékmegelőzés.
A pályázó feladata, hogy a fényképei segítségével felhívja a figyelmet a hulladékproblémára. A HuMuSz Nulla Hulladék Programja keretében 10 lépést határoz meg, amelyek segítségével csökkenthetjük a hulladék mennyiségét a mindennapjaink során. Egy pályamű akkor teljes, ha abban a pályázó mind a 10 pontot feldolgozta. Az elkészült képeknek nem kell sorozatot alkotniuk, de ez természetesen nem kizáró ok. Pontonként legfeljebb két kép küldhető be.
1. Vigyél magaddal bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat!
2. Taposd laposra és gyűjtsd szelektíven!
3. Komposztálj!
4. Javíttasd meg! Használd újra!
5. Cseréld el vagy add tovább!
6. Vásárolj piacon és támogasd a helyi kereskedelmet!
7. Keresd az újrahasznosított termékeket!
8. Válaszd a visszaválthatót!
9. Járja könyvtárba, kölcsönzőbe!
10. Tiltsd le a postai levélszemetet (reklámanyagokat)!
A képek bármely fotóműfajban, bármilyen fotótechnikával és -technológiával készülhetnek. Fotómontázsok, portrék, tájképek, csendéletek, szociofotók, fotografikák stb. egyaránt szerepelhetnek a pályázati kollekcióban.
Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a pályázó a fotóval nem egyszerűen dokumentál, hanem kreatív, ötletes, egyedi, megközelítést használ, amelyben megtalálhatók humoros, kritikus, értékelő elemek.
Technikai követelmények:
A képek felbontása 300 dpi legyen, a file mérete 1-2MB között legyen.
A díjazott szerzők munkáit a kiírók utólag bekérik e-mailen, nagy felbontásban.
Formátum: JPEG.
Beküldés módja: elektronikusan a foto@humusz.hu címre várjuk a digitális képeket. A kép nevét az alábbiak szerint képezzék: PONTSORSZAMA_VEZETEKNEV_KERESZTNEV.jpg (pl. 2_Kiss_Gabor.jpg). A levélhez kötelezően mellékelni kell a kitöltött nevezési lapot is, amely innen tölthető le.
Nevezési díj nincs.
Értékelés: A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja. Az eredményekről 2009. július 31-ig, e-mail-en keresztül értesítjük a pályázókat.
Felhasználás:
A fotók nyilvánosságra hozhatók.
A HuMuSz a beérkezett képeket felhasználhatja saját hulladékmegelőzési kiadványaiban, illetve a témához kapcsolódóan a sajtóban is megjelenteti azokat úgy, hogy a kép mellett feltünteti a szerző nevét. A képekből kiállítást rendez, amelynek részleteiről előzetesen értesíti a szerzőket.
A szerzők a kép beadásával tudomásul veszik a pályázati feltételeket.
Díjazás:
I. díj - 150.000 Ft fotófelszerelés utalvány + HuMuSz ajándékcsomag
II. díj - 90.000 Ft értékű fotófelszerelés utalvány + HuMuSz ajándékcsomag
III. díj - 50.000 Ft értékű fotófelszerelés utalvány + HuMuSz ajándékcsomag
További információ és a beküldési cím: foto@humusz.hu
A pályázathoz sok sikert kívánunk!
Forrás: www.humusz.hu
Szólj hozzá!
Címkék: pályázat hulladék
"Szokásaid változzanak, ne az éghajlat!" - Rajz- és fotópályázat
2009.05.29. 23:50 vany
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium meghirdeti immár hagyományos rajz-, és fotópályázatát a 2009. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából.
Pályázati kategóriák:
1. Rajzpályázat:
- óvodás kategória
- kisiskolás kategória (1-4. osztály)
- felső tagozatos kategória (5-8. osztály)
2. Fotópályázat:
- felső tagozatos kategória (5-8. osztály)
- középiskolás kategória (9-12. osztály)
A pályaművek témái:
Az éghajlatváltozást már közvetlenül érzékeljük: olvadnak a sarki jégsapkák, emelkedik a tengerek vízszintje, forróbbak a nyarak és gyakoribbá váltak a szélsőséges viharok, pusztító árvizek. A klímaváltozás egyre súlyosabb károkat okoz, hatása zavarja természetes környezetünk működését, egyre több növény- és állatfajt fenyeget a kihalás veszélye.
Az éghajlatváltozás mindenki problémája, és mindenki részese a megoldásnak. Az éghajlatváltozás elleni harc megnyeréséhez a társadalom egészének és minden egyes tagjának hozzá kell járulnia. A mindennapi életünkben tett apró változások is segítik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését anélkül, hogy az befolyásolná az életminőségünket. Otthonaink fűtése és energiafelhasználása, közlekedési eszközeink megválasztása, vásárlási és táplálkozási szokásaink a változtatás fő területei, ahol pozitív lépéseket tehetünk.
Te hogyan látod ezt?
A pályaművek elkészítése:
A rajzpályázatra A/3 vagy A/4 méretű, fekvő vagy álló rajzlapokon, vagy egyéb, nem törékeny anyagon megvalósított művek nevezhetők. Az elkészítés technikája szabadon választott (pl.: vízfesték, tempera, olajfesték, filctoll, tollrajz, zsírkréta, pasztell, montázs, batikolás, kollázs, vegyes technika stb.). A rajzpályázatra egy alkotó kizárólag egyetlen alkotással pályázhat. A beküldött anyagot nem szükséges képkerettel ellátni.A fotópályázatra maximum 3 darab papíralapú, pályázati anyagot várunk. A pályaműveket minimum 13x18 cm-es méretben kell elkészíteni. Fekete-fehér és színes papírképek egyaránt beküldhetők. Hagyományos, ezüstalapú fényképek és digitális fotók, nyomatok egyaránt szerepelhetnek a pályaművek között. A fotókat semmilyen hordozó anyagra nem szükséges felragasztani.
Pályaműként csak olyan alkotás küldhető be, amely más pályázaton még nem vett részt. Kérjük, hogy a rajzok és fényképek hátulján jól olvashatóan tüntessék fel az alkotás címét, a pályázó nevét, pontos postai címét, telefonszámát (illetve a szülő, gondviselő, vagy felkészítő pedagógus telefonszámát), osztályát, születési adatait (év, hónap, nap), az iskola/óvoda nevét és címét, valamint a felkészítő pedagógus nevét, e-mailcímét.
A nyerteseket telefonon és e-mailben értesítjük.
Pályázat benyújtása:
A pályázati anyagokat az alábbi címre kérjük postázni: Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium "Európai Mobilitási Hét" rajz- és fotópályázat 1440 Budapest Pf. 1
A pályázatok postára adási határideje: 2009. július 15., éjfél.
A határidő lejárta után elküldött pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
Az alkotásokat korosztályonként értékeljük és jutalmazunk. A fődíjakon túl, a Bíráló Bizottság döntése alapján értékes különdíjak is gazdára találnak. A Bíráló Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy a pályaművek értékelésekor egyes korosztályokat és kategóriákat összevonhat, illetve más díjazási módokat állapíthat meg. A legügyesebb diákokat a pályázatot kiíró minisztériumok 2010. nyarán környezetvédelmi alkotó-táborba hívják meg.
A legjobb alkotásokból a pályázat kiírói kiállítást rendeznek. A pályázat postázásával a pályázó törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy a pályamű kiállításra kerüljön, illetve a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium nonprofit kiadványában megjelenjen az alkotó nevének és életkorának feltüntetésével.
A díjátadó ünnepségre az Európai Mobilitási Hét ideje alatt (2009. szeptember 16-22.) kerül sor. A rendezvény pontos időpontjáról és helyszínéről a díjazott alkotókat, illetve oktatási intézményüket tájékoztatjuk. Az ünnepségre vidékről meghívott gyerekek és egy felnőtt kísérőjük útiköltségét (vonat- illetve autóbuszjegyét) a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium megtéríti.
A beküldött műveket nem küldjük vissza. A pályaművek 2009. október 30-ig átvehetők a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban (Budapest V. kerület, Akadémia u. 3.)
További információk:
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium részletes felvilágosítást nyújt a 06-1-471-8319-es telefonszámon vagy a meszaros.imre@khem.gov.hu e-mailcímen.
http://www.khem.gov.hu
Rajzok (sorrendben): Spitznagel Cintia, Török Viktória, Fekete Alexandra
Letölthető pályázati kiírás
Szólj hozzá!
Címkék: pályázat európai mobilitási hét
Régi fotókon elevenedik meg Felnémet múltja
2009.05.28. 19:40 vany
Összefogtak a felnémeti idősek és egy tárlatra valót gyűjtöttek össze múltidéző fényképekből és régi használati tárgyakból, hogy felidézzék a városrész történetét.
Felnémeti Körkép címmel kiállítás nyílt Egerben, a Családsegítő Intézet Felnémeti Gondozási Központjában a Kovács Jakab út 102. szám alatt. Az Idősek klubja szervezésében a régi, családi fotókkal a városrész múltját igyekeznek bemutatni. Saját készítésű textíliákat, ódon viseleteket, patinás használati tárgyakat, konyhai eszközöket is hoztak a klubtagok az intézménybe, hogy méginkább felelevenítsék azt a kort, amelyben a mai nyugdíjasok még gyerekek voltak.
Régi textíliák, ódon viseletek is idézik a múltat.
Fotó: Ötvös Imre
Forrás: www.heol.hu
Szólj hozzá!
Címkék: kiállítás
Helyismeret - Soós Imre gyűjtőmunkája Felnémetről
2009.05.26. 23:27 vany
A Bükk hegység lábánál, Eger északi szomszédságában, az Eger-patak mellett, részben. hegyes vidéken, kötött vályogtalajon fekszik. 1866-ban az 5246 kat. holdas határából 1255 kat. hold a szántó, 490: a rét, 819: a legelő, 2189' az erdő és 165 kat. hold a szőlő kiterjedése. 1961-ben Eger várossal egyesítették. Első okleveles említése 1261-ből való, amikor IV Béla király megerősítette az egri püspököket azon 78 falu birtokában, amelyeket az oklevél állítása szerint „a szent királyok” – I. István és I. László – az egri püspökségnek adományoztak. Az Eger völgyén elterülő Felnémetet a Liége környékéről származott német-flamand telepescsoport szállta meg. Felnémet ettől a német települő csoporttól vette nevet, a telepesek pedig rövidesen elmagyarosodtak
A falu ősi, középkori telephelye az Eger-pataktól nyugatra, a patak völgyében volt. Ezen ősi telephely egyetlen szilárd kőanyagból épített emlékének a kápolnának alapjai még 1710 körül láthatók voltak. A régi faluhellyel szemben, a kősziklás dombon az egri püspökök nagy templomot építettek ennek faragott kövekből rakott fundamentuma 1710 körül ugyancsak látható volt. A templomdombon Eger urai és a várkatonaság házakat, pincéket, présházakat építettek, a felnémetiek szőlőt műveltek, az egri püspökség borait kezelték. Felnémet a középkorban a megye egyik legnépesebb települése, mezővárosa, Eger virágzó külvárosa lett. Szomszédságában a szarvaskői völgy nyílásában, a Barátbérc aljában állott a pálosok monostora, melyet Monoszlai Miklós egri püspökföldesúr 1347-ben alapított, s melyhez Csanády Kelemen egri kanonok díszes templomot emeltetett. Ennek létezését rommaradványok igazolják. A monostor lakói számára két malom, szőlők, s a határ egy részének jövedelme biztosította a megélhetést.
A mohácsi csatavesztés évében török rablócsapatok portyáztak Felnémet környékén, egészen Miskolcig pusztítva és fosztogatva. A kettős királyválasztást követő évtizedekben Felnémet Eger várának sorsában osztozott. Többször cserélt gazdát, áldozatul esett Perényi Péter, Varkoch Tamás stb. várurak pusztításainak. Perényi egri várnagy 1534 és 1538 között elfoglalta az egri püspökség birtokait, meghonosította Eger környékén a protestanizmust elűzte a szerzeteseket a monostorból. A felnémeti szerzetházat a pálosok 1548-ban hagyták el.
1544 és 1550 között török hódoltság alá jutott a falu, 1550-ben 25 házban lakó 432 nős férfi fizette az adót a török földesúrnak a búza, kétszeres, must, méhkas, széna és sertés, meg Varkoch tamás kétkerekű malma után.
1548 és 1552 között Dobó István felszerelte az elhanyagolt Eger várát a török elleni védekezésre. A felnémetiek napról napra dolgoztak az egri vár falainak megerősítésén. Amikor a török 1552 szeptember havának első napjaiban megjelent Eger falai alatt, a felnémeti férfiak egy része Dobó hívására bevonult a várat védeni. Tinódi Lantos Sebestyén az Eger vár viadaláról való énekében megörökítette a felnémeti várvédők emlékét: "Szállott házba, mi szükség ott benn vala, - az völgyből, Felnémetről felhívatá". Az elmenekültek otthon maradt családtagjai, ingóságai jórészt a török kezére jutottak. Dobó kapitány a török elvonulása után a várvédők megjutalmazása iránt a királyhoz tett előterjesztésében a felnémeti Kovács Jakab kovácsmester és Gergely nevű ácsmester érdemeit kimagaslónak mondotta. Kettejükön kívül megjutalmazott az uralkodó további hat megsebesült felnémeti jobbágyot és egy hősi halált halt felnémeti férfi özvegyét. A falut az 1552. évi ostromból visszavonuló török szept. 17-én felgyújtotta. De mivel Eger megmenekült, a visszatért felnémetiek rögtön felépíthették faházaikat, a falu egy éven belül újjáépült. 1553-ban 40 jobbágyporta, 20 zsellér és 4 újonnan építkező jobbágy lakta. 1577-ig a lakosság hatalmasan felduzzadt: ebben az évben például a 22 jobbágytelek mindegyikén 12-15 család lakott, az egész községben összesen 291 család. Eger várának magyar őrsége ekkor még védte ennek a határvidéknek népét, a török hódoltság alá jutott déli, Tisza menti püspöki birtokokról Eger védett környékére húzódott a magyarság egy része a rabló török elől. De a közeli visszatérés iránt táplált reményük sose válhatott valóra, mert 1596-ban maga Eger vára is a török kezébe került, Felnémet pedig elpusztult, lakatlanná vált 110 évre, 1706-ig. Végleg elpusztult Cegléd és Szőllőske is, melyek korábban szintén népes falvak voltak. E három puszta falu határát 110 éven keresztül az egriek használták. A felnémeti szőlőhegyet, amelynek kiterjedése háromszorosa volt az egri szőlőhegyekének, a török uralom vége felé az Egerbe települt rácok használták, s róluk nyerte a Ráchegy nevet, míg korábban Felnémeti hegy volt a neve, Felnémetet 1609-ben, 1652-ben, 1682-ben is mindig pusztának mondják az összeírások.
A török hódoltság időszaka mindezek ellenére nem múlt el Felnémet fölött egészen eseménytelenül. Az Egert megszálló török katonaság Felnémet ékes templomát földig lerombolta, köveiből pedig Eger város egy részét fallal körülkerítette. De a felnémeti templomdomb kőbe vágott pincéi jó búvóhelyet nyújtottak a magyar hajdúknak, akik az ide kijáró törököket megrohanták, s bennük sok kárt tettek. A felnémeti pincék körül sok hősies 'csatajelenete játszódott le annak a szívós, de egyenlőtlen küzdelemnek, amellyel a magyarság a török hódítására reagált. Végül is a törökök ideparancsolták a szomszédos vármegyék népét, s velük a felnémeti pincéket betömették. Ezzel a felnémeti gerillaharcoknak is végük szakadt.3 Felnémet első újjátelepítése 1706-ban ment végbe. Telekessy püspök földesúr a tiszttartóul kirendelt Szécsényi Györgyöt bízta meg a telepítés irányításával, az ideköltözni szándékozók vele köthettek megállapodást azon általános telepítési feltételek alapján, melyekkel a püspök 1706. január 10-én, Felnémet megszállítását szabályozta: "Akik Felnémet régi mezővárosnak régi helyét, mely Heves vármegyében volt, meg akarják szállni, legyenek böcsületes jó hírű-nevű catholicus emberek, senki máshoz jobbágyszolgálatbéli kötelességen ne legyenek, se pedig egriek, másképpen Egernek fogyatkozására esnék Felnémet megszállitása. A házaknak épülete legyen azon dombon, mely alatt régi jeles kész pincék vadnak. A régi faluhelye gyümölcsös és veteményes kerteknek felosztassék a megszálló lakosok között." Házhely, közlegelő, jó gyöp, szántóföld, szőlőhegy minden megszállónak kijelöltetik, akár egésztelkes, akár féltelkes legyen. Mindenki igaereje arányában kap földet. Három évig se robotot nem teljesít, se készpénzt, se más földesúri adózást nem fizet az új telepes, csupán tizedet ad a learatott szemesterményből. A szőlőhegy használatáért 10 évig nem fizet szőlődézsmát vagy hegyvámot. A vármegyei adózástól is három évig mentes lesz. 4
Felnémet új lakossága az ország legkülönbözőbb tájairól verődött össze. A 35 betelepült között 21 rendelkezett a jobbágygazdaság elindításához szükséges, minimális két ökörrel, 2-3 tehénnel, a többi mesterember volt, itt kívánt igásállathoz jutni. De megtelepülésük nem bizonyult állandónak. A Rákóczi-féle szabadságharc utolsó éveiben a kuruc és labanc csapatok átvonulásai, a katonák beszállásolásával kapcsolatos gyötrelmek, meg az 1710. évi pestisjárvány elől jórészt elmenekültek a lakók, csupán 10 család maradt Felnémeten.5
1711-ben a szatmári békekötés évében kapott Felnémet új betelepülőket. A püspökség jószágkormányzója az alábbiak szerint számol be mind az 1706. évi első, mind az 1711. évi második újranépesítés körülményeiről: „1706-ban az akkori egri püspök ezen helyet meg akarván szállítani, megszálló szabadosokat keresvén, más vármegyékbül és Egerbül is szabad személyek összegyűlvén, azon dombnak körülötte letelepítette, kik is az törtöktül betöltött pincéket nagy munkával és fáradsággal felkeresvén, kitaszították és házikókat építettek. De a mostani mostoha üdő s a mindennapos megszálló vitézek miatt tőlem elbúcsúztak, kiket én első fogadásom szerint ablicenciáltam (elengedtem) és elbocsájtottam. Most (1711-ben) vagyok olyan szándékban hogy Eger várának és városának nagyobb alkalmatossága legyen, némelyeket közülök megtartván az Eger vizén túl, napnyugat felől a régi faluhelyre vagy telekre, Heves vármegyébe szállítsam mivel a régi telekjük, mezejük, szántóföldjök, szőlőhegyük, melyet most nagyobb részben az egri ráczok bírnak, és erdejük is Heves vármegyében van. Letelepítvén őket, a ceglédi, felsőtárkányi, szarvaskői erdőkbül, rétekbül, szántőföldekbül, szőlőhegyekbül szakasztottam ki számukra és ennek utána is, ha a vízen túl letelepednek, azokat szabadon bírhatják.”6
Az Eger-pataktól keletre eső falurész akkor még Borsod megyéhez tartozott. Egyesek erre a borsodi részre telepedtek. De amikor kitelt a Borsod megye által engedélyezett három adómentes év, Heves megye azzal az ígérettel csalogatta őket a vízen inneni, nyugati faluhelyre, hogy aki átjön erre a hevesi falurészre, azt most már Heves megye mentesíti újabb három évre a közadók alól. Telekessy püspökföldesúr, aki egyben Heves megye főispánja is volt, így biztatta őket: „Édes atyámfiai, hordozkodjatok az innegső részre, mert én az odavaló (vízen túli, borsodi) részre nem parancsolhatok, de parancsolok az innegső részen.”7
Az 1711-1720 között végbement második újranépesülés résztvevőinek származási helye: Bélapátfalva, Mezőtárkány, Mezőkövesd, Jászság, Szendrő, Szarvaskő, Maconka, Vécs, Egercsehi, Ormány, szóval Heves és Borsod megye.8
1720-ban 22-en vannak „az újonnan szállottak". Ugyanebben az időben már működött itt a földesúri juhtenyésztő majorüzem.9 Az uraság juhállományát számadó juhászok szokták bérbe venni hároméves tartásra. 1763-ban a felnémeti Kassai Mihály juhászgazda a következő feltételek mellett vállalta el a püspökség felnémeti juhainak gondozását:
"Szabad lészen nevezett Kassai Mihály juhászgazdának felnémeti uraság juhaklában levő 500 öreg darabbul álló kos és fejősbirka juhoknak mindennemű hasznát, úgymint gyapját, bárányát, tejét, sajtját, vaját és más efféléket elvenni, szabadon eladni oda, ahova tetszik. Ezért tartozik évi 500 Ft bért fizetni, tehát darabjáért 1 Ft-ot, esztendőnként az uraság konyhájára 20 jó szopósbárányt adni. 3 évi árenda alatt az 500 drb. öreg birkát 50 darabbal köteles szaporítani. A püspöki birtokon szabadon legeltethet, téli teleltetésre az uraság ad szalmát és szénát, esztendőnkint két mázsa sót. A bérlő juhász kap 12 pozsonyi mérőre való szántóföldet őszi vetés alá, továbbá kenderföldet. A nyájban esett kárt a juhászgazda
magának tulajdonítsa, de a közönséges nagy dögletesség kárát az uraság betudja."1O
1770-ben a kilenc úrbéri kérdőpontra nézve kihallgatott felnémetiek azt vallották, hogy falujuk 1764 óta szerződéses falu, 1767 és 1769 között pedig megtörtént a telkek szabályozása és a földek mérnöki kimérése. A földek a határban 9 helyen (vagyis mindhárom nyomásban 3-3 dűlőben), a rétek 3 helyen fekszenek. A 6 marhás egészhelyes gazda füstpénz, konyháravaló, robot megváltás a fejében, továbbá a kukorica- és kenderfö1dért fizet 24,16 Ft-ot, résztelkes ennek arányos hányadát, a gyalogsoros lakos 3,89 Ft-ot. "Szekerekkel és gyalogul számtalanszor, valamikor kévántatik, a majorba hajtatunk és 5-15 napokat is dolgozván, semmiben sem tudódik." De nem számítják be a határukban levő majorsági rét megmunkálására, a majorbeli juhok nyírására fordított munkanapokat sem.
1770-ben a felnémeti hegyben, a Barkóczy és Ráchegyen, a Kisráchegyen, vagy Szarkáson, Kecskedellésen 123 helybeli és 179 egri szőlősgazda összesen 2220 kapás szőlőt használt.
Az 1771. évi úrbérrendezés során a falu határát első osztályúnak minősítették, s miután a rét egyharmadát szántóban adták ki, 29,5 hold szántót és 6,5 kaszás rétet mértek ki minden egész telekhez.
Az Eszterházy püspök halálakor, 1799-ben felvett uradalmi leltár szerint. Felnémet határa termékeny síkság, de van itt 2525 kat. holdra terjedő erdőség és szőlőhegyek (Ráchegy, Barkóczy-hegy, Nagy- és Kisbajusz). E szőlőhegyek egy részét az egriek használják. Van a község határában 356 hold urasági szántó és 170 kaszás rét. Az urasági majorgazdaság főleg juhászatból áll, 448 db-ot tesz ki az uradalom juhnyája. Az agg papok egri nyugdíjintézete birtokában van az u. felnémeti Dobicz-malom. Van egy urasági kallómalom is. Itt az Eger-patak felduzzasztott vize lapátkereket forgatott, ennek tengelyére szerelték a sulykolókalapácsot, mely az alatta levő vályúban a megnedvesített posztót tömítette, nyújtotta, ezután a ványolt posztót kiszárították. A felnémeti kallóüzem munkáját főleg egri posztósok vették igénybe. A Rizskásamalom az Eger-patak mocsaras áradásterületén a török által meghonosított rizstermesztésnek és –őrlésnek emlékét idézi. Nagy múltja van a felnémeti mészégetésnek is. 1799-ben a földesúr 11 és fél kemencét tartott itt üzemben, ezek évi termelése 2521 mérő mész, értéke 1260 Ft. A mészégető, aki a földesúrtói bérbe vette a kemencét, munkadíj fejében minden kemence után 30 Ft-ot kapott, a termék viszont a földesúré volt. Jövedelmet húzott a földesúr az erdei szömörcéből is. Az egri cserzőtímárok a bőrcserzéshez az itteni erdőkben szömörcét szedhettek, ezért az uradalomnak évente 14 Ft-ot fizettek. 11
Az 1805-ben érseki rangra emelt földesuraság 1856-ban kezdeményezte a jobbágybirtok és legelő elkülönzését. A megegyezés földesúr és jobbágyai között azonnal létrejött. Eszerint az uraság az időközi irtás ok és foglalások tekintetbe vételéveI telkenként 30 kishold szántóföldet és 10 kaszás rétet, 11 hold legelőt és 7 hold erdőt adott ki a volt jobbágyoknak. A 282 holdat kitevő irtás- és foglalásföldek iránti kérdések megszűnnek azzal, hogy 26 hold szántóföld helyett 30 hold adatott egy telek után.
1854 végén, megegyezés értelmében Egerhez csatolták azokat a szőlőhegyeket és beltelkeket, melyek Eger közvetlen szomszédságában feküdtek, s régóta egri tulajdonosok birtokában voltak. (Dónát-, Barkóczy- és Ráchegy, Eged és Czigléd, töviskes-völgyi legelő, Ráchóstya és Cifrahóstya egy része, Cifra-malomkert, összesen 2400 kishold).
1786. 1799. 1806. 1816. 1821. 1830. 1840. 1849. 1860. 1869. évben
969 907 982 1193 1170 1232 1270 1420 1390 1360
Községi pecsét címeralakj a a XVIII. században: ekevas és szőlőtőke között kalászcsomó, felettük hold, nap, csillag: körirata: Sigillum FeLnémeth ex (anno?) 1785.
1. ALbert 468-469. lap. - Érs. Gazd. It. Liber 17. pag. 263.
2. Albert i. m. 469. lap.
3. Érs. Gazd. It. Liber 17. pag. 263.
4. U. ott 352. raksz. 613. iratszám.
5.U. ott 1993. raksz. 96. iratszám.
6. U. ott Liber 17. pag. 263.
7. U. ott 294. raksz. 66, 72-73. iratszám.
8. Heves vm. Acta publica incertorum annorum 106. sz.
9. Közgyűl. ir. 1720: 146. és 151. sz. öi.
10. Érs. Gazd. H. Liber. 143. pag. 29.
11. Érs. Gazd. It. Liber 79. pag. 343.
Forrás: Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig
Szólj hozzá!
Kedves Olvasó!
2009.05.26. 11:38 vany
Ezt a blogot azért indítottuk, hogy bekapcsoljuk Felnémetet Eger és a környék vérkeringésébe. Szeretnénk, ha többen megismernék e városrész kultúráját, hagyományait, életét. Szeretnénk beszámolni a helyi hírekről, programokról. Ha szeretnél Te is felnémeti hírt vagy programot ajánlani, a következő e-mail címre írhatsz: felnemetert@gmail.com.
Kellemes böngészést kívánunk!
Utolsó kommentek