Az adventi készülődés mindenkit magával ragad, ez nálunk sem volt másként.
Mi, a Felnémeti Gondozási Központ dolgozói, sokat törtük a fejünket, hogy mivel lephetnénk meg szeretett klubtagjainkat az ünnep alkalmából. Úgy gondoltuk, saját készítésű ajándékokkal szerezhetünk igazán örömet – hiszen minden szeretetünk tükröződik bennük. Kicsinyke csengettyű készült díszes gyertyával, üdvözlő kártyával, szaloncukorral. Az ünnep díszét a fenyőt, minden évben közösen az idősekkel együtt díszítjük. Eljött a várva várt nap, izgatottan készülődtünk és vártuk klubtagjainkat. Baloghné Berecz Krisztina Gondozási Központunk vezetője beszédet mondott, valamint egy igazán szívhez szóló történetet mesélt el. Mi, gondozónők saját magunk által választott verssel készültünk.
Meghívott vendégünk, Kovács Sándor gitáron szólaltatott meg néhány karácsonyi dallamot. Szabó József atya jelenlétével és karácsonyi gondolataival emelte az ünnep fényét.
Az ajándékozás igazán szívhez szóló és emlékezetes volt mindannyiunk számára. Apró meglepetésként megvendégeltük klubtagjainkat egy kis enni-inni valóval. Meghitt és örömteli ünnepnek lehettünk részesei – hiszen mi itt, mint egy nagycsalád ünnepeltünk.
Megható volt az idősektől kapott sok – sok szeretet, amely felejthetetlené tette számunkra az ünnepet.
Ezúton is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánnak a Gondozási Központ munkatársai!
Karácsony a Felnémeti Gondozási Központban
2011.01.02. 17:33 vany
Szólj hozzá!
Címkék: karácsony felnémeti gondozási központ
A bejegyzés trackback címe:
https://felnemet.blog.hu/api/trackback/id/tr72554659
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek