Felnémet blogja

Máténé Barta Renáta (29) egészen addig elégedett volt egri életével, amíg meg nem ismerte szerelmét, aki viszont már régóta elvágyott Magyarországról...

– Mi vezérelte Németországba?
– Lipcsébe a férjem miatt jöttem ki. Az esküvőnk előtt közel egy évvel, 2014 októberében kezdte el itt a munkát, én pedig a lagzi után egy héttel – 2015 augusztusában – jöttem ki vele. Jól elvoltam Egerben, nem is gondoltam, hogy valaha elköltözöm onnan. Mivel azonban Balázs mindenképp menni akart, úgy éreztem, nincs más választásom. Jó feleségként azt éreztem helyesnek, hogy megyek a férjem után.
– Hogyan tartották életben a jegyességüket, amíg külön éltek?
– Skype-on és telefonon minden nap beszéltünk. Egyszer kimentem hozzá, s ő is haza látogatott kétszer.
– A kedvese megyénkbeli?
– Nem, Hajdú-Bihar megyei, s egy társkereső oldalon ismertem meg őt hét és fél éve. Nem igazán hittem az internetes pártalálásban, de egyszercsak megpillantottam az ő profilját. A magáról írt sorokban meglepő módon teljesen magamra ismertem. Egymásba szerettünk. Egy darabig hol náluk, hol nálunk találkoztunk, később hozzánk költözött.
– Aztán nekiálltak külhoni munkát keresni...
– Balázs már régóta keresgélt állásokat. Először targoncavezetőként helyezkedett el, most pedig az autóiparban dolgozik: alkatrészeket, műszerfalakat szerel össze. Én Egerben művelődésszervezőként végeztem. Szerettem volna ezen a területen elhelyezkedni, de nem kaptam munkát. Voltam gyakornok az Egri Kulturális és Művészeti Központnál, majd közfoglalkoztatott lettem egy idegenforgalmi irodában. Munkanélküli is voltam, majd recepciósként tevékenykedtem. Később a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kollégiumában gazdasági ügyintézőként, aztán a Neumann János Középiskolában iskolatitkárként kerestem a kenyerem. Ez utóbbit biztos állásnak éreztem, fájó szívvel jöttem el. Igazság szerint sosem vágytam külföldre, de amikor kiderült, hogy a páromat felvették Németországba, nem volt kérdés, hogy utána megyek.
Renáta nagyon szereti Egert, s nem is akart innen elköltözni. Ám a szerelme miatt változtatott álláspontján, s ma már másképpen látja a külföldi munkavállalást.
– Miért vágyott el ennyire a férje?
– Nem volt itt olyan munkahelye, amit biztosnak érzett.
– És Ön mit gondolt?
– Korábban nem értettem, miért mennek ki az emberek külföldre. Én sem kerestem sokat, de elvoltam. Az igaz, hogy a szüleimmel éltem, így a fizetésem felét félreraktam, a többit pedig magamra költhettem. Ma már látom: nem lehet megélni 90 ezer forintból. Van viszonyítási alapom. A fiatalok nem véletlenül menekülnek el. Vannak igényeik. Ez érthető is, hiszen családot szeretnének alapítani. Külföldön az ember megteremtheti az egzisztenciáját. Lehet, hogy már én sem adnám lejjebb az igényeimet.
– Milyen munkakörben dolgozik Lipcsében?
– Szobalány vagyok egy neves hotelben. Érdekes dolog ez, mert a férjemnek annak idején kijelentettem, hogy diplomásként nem óhajtok takarítani. De ilyen lehetőséget kaptam.
– Angolt tanult. Hogyan áll a némettel?
– A férjem mondogatta korábban, hogy tanuljam. De nem szeretem. Valamennyire beszéltem én, de a tudásom nem volt elég a szellemi munkához. Csak szobalányként volt esélyem. De tervben van a váltás, előtte egy nyelvtanfolyamot is szeretnék elvégezni.
– Egykori lokálpatriótaként hogyan érzi magát egy teljesen más kultúrában?
– Az elején 8 kilót fogytam. Honvágyam volt, s haza akartam menni. Tudtam azonban, hogy egy helyen kell lennem a férjemmel, így nem volt más választásom. Meg kellett békélnem a helyzettel.
– Haza vágyik?
– Ha a férjem haza akarna menni, azonnal pakolnék. De ennek kicsi a valószínűsége.
– Tudnak félretenni?
– Havonta szép összeget, de keményen meg is dolgozunk érte. A férjem három műszakban, én pedig heti egy szabadnapos erős fizikai munkával. Jövőre mégiscsak babát szeretnénk...
– Mit gondol a németekről?
– Segítőkészek, megértőek, viszont kissé körülményesek, ráérősek.
– És a környezet hogyan tetszik Önnek?
– Ridegnek tűnt először, s riasztó volt számomra, hogy gyakran esik az eső. Azóta viszont másképp látom, ráadásul sok szép tavat, parkot felfedeztünk már, ahová szívesen ellátogatunk.
– Vannak/voltak magyar kollégái?
– Igen. Szolnokról, Karcagról és Debrecen mellől is.

A szépkorú nagymamától is távol